13.rész-Egy smaragdzöld szempár

                                                13. rész
              

                                Egy smaragdzöld szempár

Bella figyelmesen nézte barátnője arcát. Magában elmosolyodott,mert eszébe jutott,hogy a lány hogyan bámulta Jamest hosszú perceken keresztül.Ilyen könnyen túllépett volna Kevinen? Rebecca észrevette a Bella arcán megjelenő érzelmeket,s kérdőre vonta őt.
-Min mosolyogsz ennyire?-Bella nem tudta,megmondja-e neki a dolgot,vagy sem. Végül,néhány másodpercnyi csend után megszólalt:
-Semmin!-Reb felsóhajtott,majd megrázta fejét.Tudta,ha nem akar elmondani valamit,azt magában tartja,belőle soha semmit nem lehetett kiszedni. Jó titoktartónak bizonyult,ez volt az egyik jó tulajdonsága
Rebecca szemében.
A két lány immár egyedül sétált hazafelé,Aaron és Adam másik irányba ment,Nicknek még dolga volt.
Éppen nem beszélgettek,Rebecca barátnője furcsa viselkedésére próbált magyarázatot találni.
,,Biztos a bátyám van a dologban"-gondolta. Bella nagy jókedve ellenére nem vette észre,hogy valaki követi őket,ő pedig mással volt elfoglalva. Szeme előtt megjelent a nagy és szép ház,amiben lakott.
Elköszönt barátnőjétől,aki viszonozta a köszönést. Bella folytatta útját.
Gyorsan hazaért,s mivel a bejárati ajtót zárva találta,elővette kulcsát és beillesztette a zárba.
Halk kuncogást hallott maga mellől,így kissé riadtan bár,de odanézett. Semmit sem látott.
,,Jaj ne... Vagy paranoiás vagyok,vagy valaki van itt...Á,hagyjuk." gondolta,s közben próbálta megnyugtatni magát. Az ajtó kinyílt,ő pedig belépett. Megkönnyebbülve fújta ki a bent tartott levegőt.
Édesanyját nem találta otthon,ezért egyenesen a szobájába ment. Ajtaja nyitva volt,amit furcsállt is,mivel emlékezett rá,hogy reggel becsukta,szülei pedig...arra már nem emlékezett,hogy itthon voltak-e.
-Ó,biztos anya volt!-szólalt meg hangosan.- Lehet,hogy hajnalban bejött hozzám,és véletlen nyitva hagyta.
Táskáját letette az íróasztala mellé,s mivel nem tudta,anyja mikor érkezik haza,telefonját kezébe vette,hogy SMS-t írjon neki. Ezzel kevés idő alatt meglett. Ahogy szobájában járkált,és egy pillanatra megállt,egy kezet érzett meg a vállán. Megdermedt,kezét leengedte,de nem mert megfordulni. Agyában vadul cikáztak a gondolatok. Nagy bátorságot vett magán és megpördült tengelye körül,hogy rákiabálhasson arra a személyre,akiről azt gondolta,hogy ott van mögötte.
-Kevin,mondtam már,hogy kopj le! Tudom,hogy láthatatlan vagy-jegyezte meg-,de nem ijedtem meg tőled!
Szemét végigjártatta szobáján,végül megállapodott az ágyán.
,,Pihennem kéne. Van még időm a találkozóig.Remélem,ez az idióta békén hagy!" 
Mérgesen szűkítette össze szemöldökét,leült ágyára. Oldalra nézett és érezte,ahogy besüpped mellette a matrac. Felpattant,most már igazán dühös volt.
-Te nem értesz a szóból? Utállak Kevin,fogd fel! Hagyj békén végre!-kiabált.
Az ágyát méregette,várta mikor tűnik el onnan a süppedés,ami Kevin elmenetelét jelentette volna.
Szerencsére beigazolódott,amire gondolt,már nem volt ott semmi. Felsóhajtott,azt hitte,ennyi volt az egész,és már nincs ott senki. Azt hitte...
Vállát egyszer csak valami elkezdte csiklandozni. Mintha haj lett volna,Bella nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget. Pedig ami ezután következett,arra nem számított.
-Nem Kevin vagyok, bébi-hallott a fülében egy rekedtes,mély hangot. Felsikoltott,és kirohant a szobából,egyenesen le a lépcsőn és ki az utcára. Telefonját már szobájában leejtette a földre.
Kimerülten lihegett,a félelemtől és a futástól egyaránt.
-Most mit csináljak? Hova menjek?Egyáltalán ki ő?-suttogta.
,,Ha angyal,bárhol utolérhet és megtalálhat,úgy,hogy észre sem veszem. Ha gonosz,és rám száll,akkor nincs kiút." tépelődött magában,s nekidőlt a kapunak. ,,Hol van ilyenkor Nick? Az állítólagos barátom és őrangyalom. Nem az lenne a dolga,hogy megvédjen? "mérges lett. Egyszer már megvédte őt,de ennyiben nem merülhettek ki az angyali képességei. Más is aggasztotta. Eddig Kevin csesztette őt a rámenősségével,most még egy valaki,akiről semmit sem tudott. Mintha a fekete angyal visszahúzódott volna a csigaházába.
Lehet,hogy ő volt az? Az a hang nem hagyta nyugodni. Olyan...más volt. Félt,ezt biztosan tudta,de ahogyan visszagondolt rá,mást is érzett. Zavarba ejtette. Olyan kicsinek érezte magát,mikor meghallotta.Mindenesetre idősebb lehetett nála,aki mondta s egy kis akcentust is felfedezett benne.
Úgy döntött,kiszellőzteti a fejét,így hát elindult a járdán. Ahogy egyre jobban törte a fejét ezen,még jobban belebonyolódott az egészbe. Kíváncsi lett,ki mondta ki az a pár szót. ,,Négy szó. Nyamvadt négy szó!
 Ez foglalkoztat annyira engem." És akkor bevillant egy kép az agyában. Egy smaragdzöld  szempár.
Megállt. ,,Mi a franc volt ez? És miért érzem furán magam tőle? Esküszöm, hogy már láttam valahol,annyira ismerős..."
Megrázta fejét és próbált másra gondolni.
Végül sikeresen kiűzte fejéből a képet és a vele kapcsolatos dolgokat,majd elindult haza,mert nem tudta mennyi az idő. Már a csukott bejárati ajtó előtt állt,de nem mert bemenni. Végül elszánta magát.
Szétnézett a házban,maga mögé pillantgatott és forgolódott,de minden jel arra mutatott,hogy a hang tulajdonosa eltűnt.
Bella felvette iPhoneját a földről. Ahogy remegő kézzel feloldotta a billentyűzárat,a telefon jegyzet alkalmazása terült szeme elé,amiben ez állt:

Senkinek se mondd el,hogy itt jártam,különben nem állok jót magamért.
H.

Szívverése felgyorsult,szédülni kezdett. Odabotorkált az ágyához és teljes súlyával rádőlt,szemeit becsukta.
Így feküdt körülbelül egy percig,amíg jobban nem érezte magát. Újra és újra átfutotta az üzenetet,de az mit sem változott. Nem lett se szebb,se fenyegetésmentesebb.
,,Legalább azt tudom,hogy H betűvel kezdődik a neve. Meg azt,hogy valószínűleg megöl,ha nem fogom be a szám.Bár nem biztos,mert bébinek hívott.Fúj de utálom ezt az elnevezést! Ki tudja,talán egy szívtelen gonosszal van dolgom,úgyhogy nem fogok semmit sem mondani nekik. Ezt nehéz lesz eltitkolni a srácok elől,de megpróbálom."
Leült a székére,és megpróbálta kizárni a történteket a fejéből,hogy hozzákezdhessen a leckéhez.
Megtanulta a történelmet,ami szerencsére lefoglalta,mert érdekelte a tantárgy és szerette is.
Több házija nem volt,bepakolta a táskáját a következő napra,így maradt ideje készülődni.
Hosszú haján többször is végigszántotta fésűjét. Legjobban ezt szerette magában,úgy gondolta,egy szép lányhoz hosszú haj illik.A meleg idő szerint öltözött fel.
  

Meg is találta a megfelelő ruhát. Mivel imádta a szoknyákat,ezért most is azt vett fel.
Ezt a szépséget kivételesen nem ő vette,hanem apja küldte neki Londonból,direkt Anglia színeiben,ajándékként. Sok mindent kapott már,de ez tettszett eddig legjobban Bellának.
Megnézte magát a tükörben,s meg kellett állapítania,hogy nagyon jól néz ki!
Amikor mindennel készen volt,elsétált Rebecca házához,aki pont akkor lépett ki a kapujukon.
-Bella! Nagyon jól nézel ki!-dicsérte őt.
-Köszönöm Rebecca! De te is csini vagy!-viszonozta Bella a bókot. A lányok egymásba karoltak,és vidáman csevegtek. Bella lassacskán felengedett,és kezdte elfelejteni a hangot.
Beültek egy McDonald's-ba a többiekkel,akikkel útközben találkoztak.
Megtudták a két testvérről,hogy miért költöztek ide,milyen baráti körben voltak benne,nehéz volt-e otthagyniuk őket és meséltek magukról is. Velük egyidős Nick is.
Adam Sandra minden szavát mosolyogva hallgatta,és végig szemeztek egymással,mire
Bella és Rebecca mindentudóan néztek egymásra.
Körülbelül a társalgás felénél egy magas,göndör hajú srác lépett be a gyorsétterembe. Bella éppen nevetett Nick viccén,amikor meglátta a jövevényt. Abbahagyta a nevetést,és a srácot bámulta,akit oldalról látott csak.Szűk,fekete farmert és egy fehér pólót viselt. Nem bírta levenni róla a szemét.
Lazán odasétált a pulthoz,és rendelt magának. A többiek észrevették a lány lefagyását.
-Bella,jól vagy?-kérdezte fiúja.
-Persze,persze-tért magához ő.
-Miről maradtam le?-erőltet magára egy mosolyt. A társalgás így tovább folytatódott.
A srác helyet foglalt a kis csapat előtti asztalhoz. Az előtte fekvő ételhez hozzá sem nyúlt,és nem úgy nézett ki,mint aki éhes lett volna. Egyre csak előre nézett. Illetve valakit...
Bella elmerült a gondolataiban,szótlanul ült a helyén. Néha odafigyelt arra,ha beszéltek hozzá,de valami nyugtalanította. Sajtburgerét már rég megette,mint a többiek. Felemelte tekintetét az asztalról,s egyenesen
a zöld szempárba nézett. Nem mert megmozdulni,tudta,ez az a szem,amit látott az incidens után.
Téves,bébi-visszhangzott fejében a mondat. ,,Menekülni"-jutott rögtön az eszébe.Felállt.
-Één.... mindjárt jövök-dadogta. A többiek furcsán és aggódóan nézték őt.
-Minden rendben?-vizslatta Reb. Bella csak bólintott,s elsietett a mosdók irányába.
Kezet mosott,s nekidőlt a hideg csempének.
,,Nem lehetett ő,hiszen csak egy ember volt,ő pedig angyal. Na jó,mit áltatom magam,az angyaloknak is emberi külsejük van! " 
Miután nagyjából megnyugodott,kilépett az ajtón,de beleütközött valakibe.
,,Ne,ne,ne,légyszi ne..."-kántálta magában.
Félve felnézett,és...
-Helló Bella.
Ő az.